Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.11. vasárnap Barnabás
Főoldal » Szabolcsi pontszerzés

Szabolcsi pontszerzés

2006. április. 09. 08:00
Baktalórántházán szerepelt csapatunk, ahol a két gárda 12. mérkőzésén 2-2 -es döntetlen született. Góljainkat Rubint Richárd és Illés Gyula szerezte. Utóbbi a mezőny legjobbja volt a találkozón.

Ismét idegenbe utazott a csapat, a szomszéd megyei Baktalórántháza otthonába. Az őszi mérkőzésen hazai pályán szenvedtünk vereséget a szabolcsi csapattól. A mai mérkőzésen benne volt a játékosokban, hogy az őszi 4-1 es vereséget visszaadjuk ellenfelünknek. Az első félidőben abszolút mezőnyfölényt alakítottunk ki, amit sikerült gólokra is váltani, többek között a hazai kapus és a védelem hibájából. Így 2-0 ás vezetéssel vonultunk az öltözőbe a félidőben.
 
A második félidő kezdetén az ellenfél vezetőedzője cserével próbálta meg a támadósorát erősíteni, ezért nagyobb lendülettel kezdett a hazai csapat. Majd az 53. percben egy baktai támadás után középhátvédünk Cséke György, megpróbálta menteni a gólvonalról testével a labdát, ám kézzel ért a játékszerhez, így a játékvezető piros lappal az öltözőbe küldte őt. A megítélt 11-est értékesítette a hazai csapat. Ezután 27 percen keresztül sikerült 10 emberrel megtartani a vezetést, de a 90. percben létszámfölényét gólra váltotta ellenfelünk. A mérkőzés képe alapján csapatunk a 3 pontot is megérdemelte volna, ami 1 percen múlott.

A mérkőzés tudósítása: Baktalórántháza - Bőcs
 
 

Címkék: 2006 tavasz, bajnoki
előző hír archivum 2006 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=