Már elég hamar a mérkőzés 4. percében gólt szerzett a Mezőkövesd, Haburcsák találta el nagyon jól a labdát 15 méterről, ami a hosszú oldalon pattant be a kapufáról. Érezhető volt a hazai fölény sorra vezette támadásait a Kövesd és a 13. percben ismét Haburcsák volt az egyik főszereplő. Jobb szélről adott be és a hosszú oldalon Dávid szerezte meg a második kövesdi találatot.
Tóth László vezetőedző érezte a bajt és megpróbált startégiát váltani, ezért a középpályára küldte Szakszont, a helyére pedig Ur lépett vissza. Kicsit ki is egyenlítődött a játék. Csapatunk egy kis időre át is vette az irányítást, de hiába vezettünk támadásokat nem sikerült betalálni.
A 35. percben ismét gólt szerzett a matyó földi alakulat, Toplenszki emelte vissza a labdát egy hazai szöglet után, amit Bogdány fejelt be körülbelül 3 méterről. Nehéz napot fogott ki ma csapatunk és még a szerencse sem állt mellettünk. A 40. percben Vámosi megállította a kilépő támadónkat mégis elmaradt a második sárgalapja, viszont 4 percre rá ő rúghatta csapata 4 gólját büntetőből.
Jött a szünet és a kettős csere a bőcsi oldalon Stevica és Ondó állt be Urbin és Szilágyi helyett. Azonban hiába a frissítés Vámosi 40 méteres indításával Haburcsák lépett ki és értékesítette is a helyzetét. A 60 percben megint Haburcsák volt aki gólpasszt adott egy bal oldali szabadrúgásból Hegedűsnek, 6-0. A 65. percben a hazai mester Huszák Géza lecserélte a mérkőzés legjobbját Haburcsákot. Két gól, két gólpassz és a büntetőt is ő harcolta ki, sajnos nem tudtuk megállítani.
Figyelemre méltó, hogy a 69. percben a 20 éves Hadházi Dávid szépített egy szöglet után, amire hamar jött a válasz, Dávid második gólját szerezte és beállította a 7-1 -es végeredményt.
A mérkőzés tudósítása:
Mezőkövesd-Zsóry - Bőcs 7-1 (4-0)
(Fotó: Balázs Flórián )


