Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2018.12.10. hétfő Judit
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » Szükös kerettel utazunk

Szükös kerettel utazunk

2006. május. 13. 12:20
Vasárnap szűkös kerettel utazik csapatunk a Budafoki LC otthonába, de mindenképp a győzelemért megyünk a 14. helyen álló ellenfelünkhöz.

A hétközi fordulóban a bajnokesélyes Vác csapatát sikerült legyőznünk, ami bizonyítja, hogy van helye csapatunknak az NBII. -ben. A bajnokság vége előtt már csak az a kérdés lezáratlan, hogy hanyadik helyen végzünk. Matematikai szempontból a 2.-11. hely között is zárhatunk, a minnél jobb eredményhez az utolsó három meccsünkön is jól kell szerepelnünk.
 
Tóth László vezetőedző nyilatkozott honlapunknak a meccs előtt:

- Nagyon örülök annak, hogy sikerült az első helyen álló Vác csapata ellen kiharcolni a győzelmet, de sajnos a mérkőzésen Molnár és Török is a 3. sárgalapját kapta, így ki kell hagyniuk a Budafok elleni találkozót. Ezenkívül Fóriánra, Turóczira, Liptákra, Zsarnaira, Gaálra sem számíthatok sérülés miatt. Ilyen helyzetben még nem voltunk, hogy 2 mezőnyjátékos és 1 kapus cserével vágunk neki egy idegenbeli mérkőzésnek. Ha meglehetne oldani, hogy a két edző csereként foglaljon helyet a kispadon, akkor mi is ott lennénk, de sajnos nem lehet. Viszont, ha a helyzet megköveteli kapusedzőnk akár mezőnyjátékosként is beállhat első NBII.-es mérkőzésére és ez most nem áprilisi tréfa. A pályára a 11 egészséges játékost fogom küldeni, akiknek a feladata a győzelem kiharcolása lesz. Jobb csapatnak tartom magunkat, ezért a 3 pont az elfogadható.

A várható kezdőcsapat: Matkó - Fodor, Rubint, Cséke, Vass - Mogyoródi, Irhás, Szakszon, Illés - Kulcsár, Ondó.
 
 

előző hír archivum 2006 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Ózdi FC 15 39
2. Bőcs 14 28
3. Mezőkövesd Zsóry II. 15 26
4. Bánhorváti-KBSC 15 26
5. Encs 15 26
6. Hidasnémeti VSC 15 26
7. Gesztely 15 23
8. BTE Felsőzsolca 15 23
9. Bükkzsérc 15 22
10. Bogács Thermálfürdő 15 18
11. Edelényi FC 15 16
12. Mád 15 16
13. Parasznya 15 15
14. Szerencs 15 5
15. Onga 15 3
Góllövőlista
Vadász Elek13
Orosz Tamás11
Tóth Tamás3
Kerekes Máté3
Molnár Zsolt2
Banu Attila2
Mertus Tamás1
Matesz Attila1
Mida Attila1