Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2019.07.16. kedd Valter
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » Menougong nyilatkozott honlapunknak

Menougong nyilatkozott honlapunknak

2009. december. 13. 12:52
George Menougong lett a legeredményesebb bőcsi játékos mind a Nemzeti Sport ranglistája alapján, mind pedig a házi kanadai táblázat alapján is, ezért egy rövid interjút készítettünk vele.

A nemzeti sport rangsorában a legjobb bőcsi játékos te lettél, hogy érzed a legjobb formádat hoztad, vagy lehetett volna jobb is? (A kanadai táblázat alapján is első a csapaton belül, 4 gól mellett 5 gólpasszt ért el.)

Úgy érzem lehetett volna még jobb is, szerintem többre vagyok képes, de most ősszel nem sikerült a maximumot kihozni magamból.

11 mérkőzésen játszottál, csak a 4. mérkőzésre érkeztél meg, merre jártál?

Voltam próbajátékon többek között Párizs második csapatánál a Paris FC-nél, de voltam Walesben is. Sokáig úgy volt, hogy leigazolnak a franciák, de az utolsó pillanatban eldőlt, hogy mégsem váltok klubot.

Hogy töltöd a szünetet?

Kellemesen töltöm, pihenek, családommal vagyok, de azért néha edzek is, próbálom magam szinten tartani.

A csapat másik afrikai játékosa Ebala még később érkezett, jobb érzés, hogy nem vagy egyedül?

Mindig jó érzés, amikor van mellettünk olyan valaki, aki onnan származik ahonnan én, mert akkor több közös van bennünk, többet tudunk beszélgetni az anyanyelvünkön. Főleg, hogy már ismertük egymást, régóta barátok vagyunk. Nem mondom, hogy nem éreztem magam jól eddig is Bőcsön, mert mindig jó érzés volt itt lenni és a játékosokkal is mindig megértettem magam, de ha olyan is van a csapatban, aki onnan származik ahonnan én, akkor az jobb.

Mik a terveid a jövőre nézve? Hallottad, hogy Tóth László megemlítette a neved a Diósgyőrrel kapcsolatban?

A jövőre nézve az a célom a focival, hogy minél jobb szinten tudjak játszani. Úgy, mint minden focista szeretnék a legjobb szintre kerülni, azért dolgozok, hogy magasabb szinten tudjak teljesíteni. Én úgy ismerem Tóth Lászlót, mint nagyon korrekt, nagyon őszinte ember, és ha úgy dönt, hogy magával visz, a Diósgyőrhöz, akkor örülnék neki. Ez nem jelenti azt, hogy rosszul érzem magam Bőcsön, mert mindig is jól éreztem magam itt, jó volt a légkör, de mint mindenki szeretnék én is minél magasabb szintre kerülni. Van több érdeklődő is, de még nincs konkrétum, tárgyalásban van minden.

 

(Fotó: Balázs Flórián

 


Címkék: interjúk
előző hír archivum 2009 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Ózdi FC 25 63
2. Hidasnémeti VSC 25 48
3. Mezőkövesd Zsóry II. 26 45
4. Bánhorváti-KBSC 25 43
5. BTE Felsőzsolca 25 43
6. Bőcs 25 39
7. Edelényi FC 25 37
8. Gesztely 25 34
9. Bükkzsérc 25 33
10. Bogács Thermálfürdő 25 30
11. Encs 25 29
12. Mád 25 27
13. Parasznya 26 12
14. Szerencs 25 8
15. Onga 0 0
Góllövőlista
Orosz Tamás19
Vadász Elek15
Banu Attila8
Tóth Balázs4
Kerekes Máté3
Tóth Tamás3
Molnár Zsolt3
Mida Attila2
Szegedi Zsolt2
Matesz Attila1
Macsó Szilárd1
Mertus Tamás1