2023.06.10. szombat Margit
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Főoldal » Szeretnénk folytatni a remek szériát
Szeretnénk folytatni a remek szériát
2010. május. 15. 11:55
Szombat délután Ceglédre utazik csapatunk. Zsiga Gyula vezetőedző a múltheti siker után úgy érzi, a csapat jó formában van és Ceglédről is pontokat tudunk majd elhozni.
Zsiga Gyula vezetőedző nyilatkozata a mérkőzés előtt: A múltkor nagyszerű produkciót nyújtottunk a DVSC-DEAC ellen, ami azt jelenti, hogy immáron nyolc hete veretlenek vagyunk. Igaz, ebből hat döntetlen, de ez a csapat önbizalma szempontjából akkor is jó. A Cegléd a kiesés elől menekül, s legutóbb a REAC otthonából elhoztak egy pontot. Bízom benne, hogy tovább folytatjuk remek játékunkat, és ebben az esetben pontokkal térhetünk haza. Az elmúlt három körben gólt sem kaptunk, támadóink ugyanakkor eredményesek tudtak lenni, ebben reménykedem ezen a hétvégén is. Bokrosra eltiltás, Molnárra sérülés miatt nem számíthatok. A várható kezdőcsapat: Hamar – Ur, Sipos, Abdouraman, Juhász – Siróczki, Lipták, Lázár, Vasas – Urbin, Ondó. Az edző tippje: 0-2.
(Fotó: Balázs Flórián )
Címkék:
2010 tavasz, beharangozó
Kapcsolódó cikkek:
|
Következő mérkőzés ![]() szünet
Tabella
Góllövőlista
|