Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2020.10.28. szerda Simon
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » Elfogadták a nevezésünk

Elfogadták a nevezésünk

2006. június. 28. 00:24
A 32 indulásra jogosult NB II-es csapat nevezése közül húszat elfogadott keddi ülésén az MLSZ versenybizottsága, elsőfokú határozatában tizet elutasított, s két klub nem is nevezett, jelezve, hogy visszalép a részvételtől.

A Keleti csoportból a Tuzsér, a Makó, a Kazincbarcika, a Nyíregyháza és az Orosháza, a Nyugati csoportból a Balatonlelle, a Barcs, a Budakalász, a Hévíz és az Integral-DAC több olyan előírásnak, követelménynek sem felelt meg, amelynek benyújtása előfeltétele a nevezés elfogadásának.

Az érintett csapatok fellebbezhetnek a döntés ellen.

A Nyugati csoportban indult volna az Elmax Pápa és a Szentlőrinc együttese, de egyikük sem adott be nevezést. Az esetleges feltöltésről a későbbiek során dönt a versenybizottság javaslata alapján a szövetség elnöksége.
 
(Forrás: labdarugoliga.hu)

Mivel a 10 elutasított csapat között nem szerepel csapatunk neve, ebből következtethető, hogy az elfogadott nevezések között a Bőcs KSC nevezése is megtalálható.
 

Címkék: nb2
előző hír archivum 2006 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Cigánd SE 16 40
2. Sajóbábony 15 36
3. Mezőkövesd-Zsóry II. 16 34
4. Hidasnémeti 16 30
5. Edelényi FC 15 29
6. MVSC 16 25
7. Gesztely FCE 15 24
8. BTE Felsőzsolca 16 23
9. Bánhorváti (KBSC) 16 21
10. Encs VSC 16 19
11. Bőcs KSC 16 19
12. Mezőkeresztes 16 18
13. Mád FC 15 17
14. Nyékládháza 15 10
15. Gönc VSE 15 6
16. Bogács Termálfürdő 14 4
Góllövőlista
Vadász Elek9
Balázs László3
Szegedi Tibor3
Matesz Attila3
Szabó Zsolt2
Tóth Balázs2
El-Sherif Omar2
Irhás Ignác2
Orosz Tamás2
Molnár Zsolt1
Titkó Gergő1
Csóka Endre1
Szabó István1