A találkozót hűvös, szeles időben Tiszaújvárosban játszották a csapatok. Az első félidő elején, többnyire ismerkedtek az ellenfelek, egy-két kisebb lehetőség adódott mindkét oldalon. Az első komoly helyzetet a Bőcs jegyezte, egy előre ívelt labdát Enescu bombázta kapura, Botló bravúrral védett. A bőcsi kapu előtt nem igazán alakult ki említésre méltó helyzet, majd a 37. percben Enescu csodálatos szabadrúgása pattant vissza a keresztlécről, amit Rubint Richárd értékesített. A szlovák védőnk közel 5 év után szerzett újra gólt bőcsi szinekben. A gól jót tett a találkozónak, izgalmasabb, küzdelmesebb lett a mérkőzés.
A második félidőben a Barcika előtt több komoly lehetőség is adódott. Tátrai ziccerben a kapu mellé lőtt, míg Sipos hazaadására Stevica startolt, aki a kimozduló Szabó mellett a kapufa mellé gurított. Ebben a játékrészben a bőcsi csapat előtt kevesebb lehetőség adódott. A mérkőzés 88. percében egy sportszerűtlen megmozdulásért Sebők a kiállítás sorsára jutott, de a vendégek tovább támadtak, amiből végig egyenlíteni tudtak. A játékvezető 3 perces hosszabbítását is túllépve, a 95. percben jutott büntetőhöz a KBSC. Érdekes helyzet volt, ugyanis egy vendég szöglet után, az asszisztens jelzésére ítélt büntetőt, a már a mérkőzés lefújását tervező Sándor Cs. játékvezető. A 11-est végül Borbély magabiztosan értékesítette, ezzel beállítva az 1-1 -es végeredményt.
A mérkőzés tudósítása:
Bőcs KSC - Kazincbarcika SC 1-1
(Fotó: Róth Zoltán)


