Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2019.09.18. szerda Diána
Következő mérkőzés
Gönc - Bőcs KSC Gönc - Bőcs KSC
Gönc - Bőcs KSC
7. forduló
2019.09.22. 16:00
Gönc

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » Félév után értékelt Nagy László a Bőcs II -nél

Félév után értékelt Nagy László a Bőcs II -nél

2010. november. 28. 13:37
Idén ősszel indult először bajnokságban második csapatunk, ahol a 8. helyen végeztek. Nagy László a csapat edzője értékelte a félévet.

 

Elégedett-e a helyezéssel?

Mint tudjuk minden kezdet nehéz. Ezek a bőcsi fiatalok - mert kimondottan helyiek - a labdarúgás iránti szeretetből és a versenyszerű tétre menő játék hangulatáért szerveződtek egy baráti közösséggé. Nyugodtan mondhatom, hogy egy közösséggé, mert ellentét és egymás iránti irigység, vagy negatív kritika sem a pályán, sem az öltözőben nem hangzott el közöttük. Azért mondtam az elején, hogy minden kezdet nehéz, mert nem sokkal a bajnokság kezdete előtt alakult ez a szakosztály. Az idő rövidsége miatt sajnos nem tudtunk edzőmérkőzéseket játszani. A bajnoki mérkőzésekre maradt a csapat alakítás, de mivel ez egy amatőr csapat: iskolába járnak vagy dolgoznak, így elfoglaltságuk miatt, sajnos két egymást követő héten sem tudtunk kiállni azonos összeállításban. Úgy érzem nem volt olyan mérkőzés, amelyen megalázó, vagy alárendelt szerepet játszottunk volna. Meggyőződésem, hogy a játékosok rutintalansága és tapasztalatlansága tükrözi jelenlegi helyünket a tabellán. Az utolsó három mérkőzésen ütközött ki a legjobban ez a rutintalanság, hiszen ezen mérkőzések mindegyikén nyert helyzetből veszítettünk. Azt gondolom, hogy a tavaszi folytatásban ezek a hibák már a lejátszott mérkőzések tapasztalata alapján nem fordulnak majd elő.

Kiket emelne ki a csapatból?

Az őszi szezonban a látottak alapján, kellemes meglepetés volt a két legfiatalabb játékosomnak Csóka Ádámnak és Mezei Bencének a játéka. Kiss Roland szorgalma és hozzáállása a többiek számára is példaértékű lehet. A többiek egy átlag teljesítményt nyújtottak, de a tavaszi sikeres szerepléshez, bizony az átlagos teljesítmény fölé kell javulniuk. 25 fős keretünkből ketten munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudták vállalni a további játékot, így a szünetben, vagyis az átigazolási időszakban két fő igazolása elképzelhető.

Mikor kezdődik a felkészülés?

A hideg téli napokban sem szeretnénk a labda varázslatától megvállni. A helyi  tornacsarnokban próbálunk heti 1-2 alkalommal edzésben maradni.

Befejezésül szeretném megköszönni Polgármester Úr, képviselő testület valamint azon bőcsi vállalkozók támogatását, akik a halványra sikeredett szereplésünk ellenére is kitartottak mellettünk.

A Bőcs II -ről bővebb információkat, eredményeket a csapat aloldalán olvashatnak látogatóink:

Bőcs II

 


előző hír archivum 2010 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Bánhorváti (KBSC) 0 0
2. Bőcs KSC 0 0
3. Bogács Termálfürdő 0 0
4. BTE Felsőzsolca 0 0
5. Cigánd SE 0 0
6. Edelényi FC 0 0
7. Encs VSC 0 0
8. Gesztely FCE 0 0
9. Gönc VSE 0 0
10. Hidasnémeti 0 0
11. Mád FC 0 0
12. Mezőkeresztes 0 0
13. Mezőkövesd-Zsóry II. 0 0
14. MVSC 0 0
15. Nyékládháza 0 0
16. Sajóbábony 0 0
Góllövőlista
Irhás Ignác2
Titkó Gergő1
Balázs László1
Vadász Elek1
Orosz Tamás1