Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2019.08.17. szombat Jácint
Következő mérkőzés
Gesztely - Bőcs KSC Gesztely - Bőcs KSC
Gesztely - Bőcs KSC
2. forduló
2019.08.17. 17:00
Gesztely

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » Nem sikerült jól a női csapat szezonja

Nem sikerült jól a női csapat szezonja

2013. július. 07. 19:54

Gorgyánné Lovász Ildikó nyilatkozott honlapunknak a 2012/2013-as megyei női kispályás labdarúgó bajnoksággal kapcsolatban.


A Bőcsi női futballcsapat idei szezonja sajnos nagyon gyengén sikerült, az utolsó helyen végeztünk a bajnokságban. Ez a folyamatos létszámhiánynak köszönhető nagyrészt, illetve a Fortuna sem állt mellettünk, amikor kellett volna. Sokszor a munkahelyi elfoglaltságok miatt cserék nélkül álltunk ki az ellenfelekkel, ami ugyan becsülendő dolog, de az eredménye az lett, hogy elfáradtunk a második félidőre és ha csak egy-egy góllal is, de vereséget szenvedtünk. 

Legújabb igazolásunk Csorba Emese új színt hozott csapatunk játékába, de még így sem sikerült megnyernünk az utolsó meccseinket, bár már sokszor közel álltunk a sikerhez. Bízunk a következő idény sikerében, újra megcélozzuk a dobogót. Azt tartja a mondás: "egyszer fent, egyszer lent..."! Voltunk már fent és most egy hullámvölgy alján vagyunk. Innen már felfelé vesszük az irányt! Továbbra is várjuk a focizni szerető lányokat, asszonyokat csapatunkba.

Gratulálunk a Bőcsi Futballcsapat sikeréhez, és a továbbiakban is hasonló jó eredményeket kívánunk nekik! Szép volt fiúk!!!

Itt szeretném megköszönni az egész csapat nevében a Bőcs Községi Önkormányzatnak és a BKSC vezetőségének a támogatást. Köszönjük a biztatást azoknak is, akik még ilyen rossz szereplések során is kitartottak mellettünk, nekik bizonyítani fogjuk, hogy a következő idény sikeresebb lesz, mint a mostani.

Mivel is zárhatnám az évértékelést? Csak ezzel: - HAJRÁ BőCS!!!

Gorgyánné Lovász Ildikó

 


előző hír archivum 2013 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Bánhorváti (KBSC) 0 0
2. Bőcs KSC 0 0
3. Bogács Termálfürdő 0 0
4. BTE Felsőzsolca 0 0
5. Cigánd SE 0 0
6. Edelényi FC 0 0
7. Encs VSC 0 0
8. Gesztely FCE 0 0
9. Gönc VSE 0 0
10. Hidasnémeti 0 0
11. Mád FC 0 0
12. Mezőkeresztes 0 0
13. Mezőkövesd-Zsóry II. 0 0
14. MVSC 0 0
15. Nyékládháza 0 0
16. Sajóbábony 0 0
Góllövőlista