Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2018.12.11. kedd Árpád
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » Most szeretnénk ünnepelni a 100. mérkőzésemet

Most szeretnénk ünnepelni a 100. mérkőzésemet

2006. október. 07. 00:48
Hétvégi ellenfelünk a szintén zöld-sárga színekben játszó Makó FC lesz. A multheti bajnoki vereség után, e mérkőzés után köszönthetnénk edzőnk 100. bajnoki mérkőzését.

"Mindenképp javítanunk kell a multheti pofonon, ezért hazai pályán mindent meg kell tennünk a győzelemért. Miután a múlhéten nem sikerült 100. bajnoki mérkőzésemet megünnepelnie a csapatnak, ezért erre a vasárnapi mérkőzés után kerítenénk sort" - mondta Tóth László honlapunknak. "Emlékezetes maradt ez a jubileum a számomra, igaz nekünk is legalább annyi helyzetünk volt mint ellenfelünknek, de 'bakiparádéra' nem számítottam, ez is a mi csapatunk volt, épp úgy mint korábbi mérkőzéseken, amikor megmutattuk hogy jobbak is tudunk lenni, ezt szeretnénk most újra: megmutatni, hogy sokkal többre vagyunk képesek."


A várható kezdőcsapat: Balázs - Vágó, Martis, Molnár, Vass - Siróczki (Lipták), Irhás, Hegedűs, Szakszon - Dani, Urbin.


(Foto: www.makofc.hu)

 


Címkék: 2006 ősz, beharangozó
előző hír archivum 2006 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Ózdi FC 15 39
2. Bőcs 14 28
3. Mezőkövesd Zsóry II. 15 26
4. Bánhorváti-KBSC 15 26
5. Encs 15 26
6. Hidasnémeti VSC 15 26
7. Gesztely 15 23
8. BTE Felsőzsolca 15 23
9. Bükkzsérc 15 22
10. Bogács Thermálfürdő 15 18
11. Edelényi FC 15 16
12. Mád 15 16
13. Parasznya 15 15
14. Szerencs 15 5
15. Onga 15 3
Góllövőlista
Vadász Elek13
Orosz Tamás11
Tóth Tamás3
Kerekes Máté3
Molnár Zsolt2
Banu Attila2
Mertus Tamás1
Matesz Attila1
Mida Attila1