2023.06.10. szombat Margit
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Főoldal » Második helyen az U17
Második helyen az U17
2006. december. 05. 12:14
Az utánpótlás csapatok közül a 17 évesek szerepeltek a legjobban, ők ugyanis a második helyen állnak az őszi bajnokság végén. Zsiga Gyulát a csapat edzőjét kértük meg, hogy értékelje az őszi szereplést.
Az U17 es korosztályú csapatunk az Ifjusági másodosztály Észak-Keleti csoportjában szerepel, ahol a második helyen zárták az őszt. őket csak az elsőosztályú Diósgyőr ifi csapata tudta megállítani, akik veretlenül vezetik a tabellát. A csapat edzőjét kérdeztük a szereplésről: - Elégedett-e mostani helyezéssel? Úgy indultunk neki az U17-es bajnokságnak, hogy a tisztes helytállás már elfogadható lesz, mivel a tavalyi serdülőcsapatot egyben tartva zömmel 91-92-es születésű gyerekek alkotják a keretet, ezért inkább a következő bajnoki évben vártam a jobb teljesítményt. Így a mostani szereplésünk minden dicséretet megérdemel és biztató a jövőre nézve. Itt szeretném megköszönni a szülőknek a segítőkész hozzáállásukat, amivel ők is hozzá járultak ehhez az eredményhez. - Mik a célok a tavaszi szezonban, mi lesz az elvárás? Nem a helyezésekben gondolkodom elsősorban, de a látottak alapján az első háromba várom a csapatot. A fő cél egy olyan csapat kialakítása, amelyik a következő bajnokságban már vezető szerepet tölt be. - Tervezi-e a csapat erősítését, van-e már valaki, akit szeretne leigazolni az ifi csapatba? Egy nagyon tehetséges játékossal kapcsolatban állunk és ha nem sikerül magasabb osztályba igazolnia, akkor remélem nálunk folytatja pályafutását. Igaz, hogy szűkös a keretünk, de csak olyan labdarúgót igazolunk most már le, aki minden gond nélkül betud kapcsolódni a munkába ill. a csapat játékába. - Mikor kezdődik az alapozás? A tornaterem adta lehetőséget kihasználva a téli szünetig edzésben maradunk. Január 9-én kezdenénk újra a foglalkozásokat, szeretnénk minél több teremtornán résztvenni ill. majd a későbbiekben 10-12 edzőmérkőzést játszani a bajnoki rajt előtt, ehhez kérnénk majd a környékbeli csapatok segítségét.
Kapcsolódó cikkek:
|
Következő mérkőzés ![]() szünet
Tabella
Góllövőlista
|