Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.10. szombat Margit
Főoldal » Meglepni a Tuzsért!

Meglepni a Tuzsért!

2007. március. 16. 20:24
Tóth László vezetőedző szeretné meglepni az előttünk álló Tuzsér SE csapatát. A múltheti hazai pályán elvesztett mérkőzés pontjait, most bravúrral sikerülhet pótolni.

A 17. fordulóban csapatunk idegenbe látogat a szabolcsi tuzsér se otthonába. Ellenfelünkkel az előző fordulóban cseréltünk helyet a tabellán, nekünk nem sikerült a pontszerzés, míg ők egy pontot szereztek Kecskeméten. A mérkőzés előtt csapatunk vezetőedzője nyilatkozott:

- Tudtuk, hogy nehéz lesz a Budafok elleni meccs és ez be is igazolódott. Igazából el sem tudom marasztalni a játékosokat, mert mentünk, zakatoltunk de mindezt sok hibával tettük. Vissza kell hoznunk ezt a három pontot, igaz idegenben ehhez bravúrok kellenek. A Tuzsér előttünk áll a tabellán, egységes és jó fizikumú csapat. Az, hogy meg tudjuk-e őket lepni, majd a pályán kiderül, de ez a célunk.


A várható kezdőcsapat: Matkó - Szakszon, Martis, Molnár, Török - Siróczki, Irhás, Zimányi, Fekete - Urbin, Gaál (Dobos).


(Fotó: Keresztesi Andrea)
 

előző hír archivum 2007 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=