Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2018.06.20. szerda Rafael
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » Nehéz mérkőzés következik

Nehéz mérkőzés következik

2007. április. 27. 16:20
Az NBII. Keleti csoportjában a vasárnapi ellenfelünk a Jászberény csapata lesz. Az őszi találkozón feledendő eredményt értünk el, amit hazai pályán szeretné visszaadni csapatunk.

A vasárnapi bajnokit Bendik Gábor sporttárs fújja majd, segítői L Tóth Lajos és Dr. Kulcsár Judit lesznek. A játékvezetőket a korábbi világbajnoki döntőt is vezető Puhl Sándor fogja figyelni.


Tóth László vezetőedző nyilatkozott a mérkőzés előtt:

- Ha valakinek, akkor nekünk nagyon komolyan kell vennünk ezt a mérkőzést, ha az őszi, ottani súlyos vereségünkből indulunk ki. Ilyen előfordul minden csapat életében, de azt mondom, hogy a Bőcs jelenleg jobb, mint a Jászberény. Azonban ilyen nehéz helyzetben rég voltunk, ugyanis több játékosom - akik alapembernek számítanak - nem léphet pályára: Szakszon és Molnár három sárga lap, míg Martis, Lipták, Török és Zimányi sérülés miatt, közülük utóbbinak van esélye arra, hogy szerepeljen. Mindentől függetlenül, aki kifut a kezdésre annak kell bizonyítani, és a három ponttal tudnánk megerősíteni helyünket az élcsoportban.


A várható kezdőcsapata: Matkó - Vágó, Susak, Simon, Vass - Siróczki, Irhás, Zimányi (Dobos), Fekete - Urbin, Gaál.

(Fotó: www.berenyfoci.hu)
 

előző hír archivum 2007 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Sajóbábony 30 75
2. Felsőzsolca 30 71
3. Ózd 30 65
4. Mád 30 65
5. Edelény 30 52
6. Bogács 30 46
7. Encs 30 46
8. Bőcs 30 44
9. Hidasnémeti 30 41
10. Onga 30 37
11. Gesztely 30 34
12. Szerencs 30 32
13. Bánhorváti 30 30
14. Karcsa 30 27
15. Szendrő * 30 12
16. Varbó * 30 8
Góllövőlista
Vadász Elek27
Orosz Tamás11
Balázs László8
Tóth Balázs5
Tóth Tamás5
Molnár Zsolt4
Gaál Gergő3
Macsó Szilárd1
Kerekes Máté1
Balogh Bence1
Bernáth János1