Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.10. szombat Margit
Főoldal » Orosházán vendégszerepel csapatunk

Orosházán vendégszerepel csapatunk

2007. november. 02. 22:08
Az előző fordulóban elvesztett bajnoki után Békés megyében, Orosházán javíthat csapatunk. Jelenlegi ellenfelünk is az utóbbi hetekben, a tabella második felébe csúszott. A találkozó lényeges, abból a szempontból, hogy ismét a tabella első feléhez tartozhassunk. Tóth László szerint nagy rangadóra számíthatunk. 


Tóth László vezetőedző nyilatkozott a mérkőzés előtt:

– Két olyan csapat találkozik most, melyek az elmúlt években a Keleti csoport markáns résztvevői voltak, ezért számít most is rangadónak a meccs. Ebben a szezonban egyformán jól kezdtünk, azonban az utóbbi fordulókban mindkét gárda kisebb hullámvölgybe került. Ebből egyikünknek ki kell mozdulnia, és azon leszünk – attól függetlenül, hogy idegenben lépünk pályára – , hogy ezek mi legyünk.

A várható kezdőcsapat: Matkó – Almási, Martis, Molnár, Török – Irhás, Jeney, Kóka, Szakszon – Urbin, Lengyel.
Az edző tippje: 0-2.

(Fotó: Keresztesi Andrea)
 

Címkék: beharangozó, 2007 ősz
előző hír archivum 2007 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=