Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.11. vasárnap Barnabás
Főoldal » Az utolsó fordulóra készül a csapat

Az utolsó fordulóra készül a csapat

2008. május. 30. 16:22
Az utolsó forduló következik az NBII. Keleti csoportjában. Csapatunk otthon a BKV Előre csapatát fogadja. A találkozó ingyenes lesz a nézők számára.

 

Tóth László vezetőedző nyilatkozott a mérkőzés előtt:

– A célunk egyértelmű, a szezon utolsó, ráadásul hazai mérkőzésén nyerni akarunk. Igazából annak örülnénk, ha folytatódna a bajnokság, mivel most kezdünk összeállni a sérüléshullám után, és a játékunk is folyamatosan javul. Az elmúlt körben, a Makó elleni siker természetesen feldobta a csapatot, de mostani ellenfelünk ellen nem számítunk könnyű mérkőzésre, mert nekik feltétlenül pontot, pontokat kellene szerezniük, hogy elkerüljék a kiesést. De ez minket nem foglalkoztat, hiszen volt rá elég bőven idejük, 29 forduló, hogy ezt elérjék... Mi is motiváltak vagyunk, hiszen még a hatodik helyet is elcsíphetjük, ezért is bízom a három pont megszerzésében.

A Bőcs KSC - BKV Előre mérkőzés a nézők számára ingyenes lesz.

 

A várható kezdőcsapat: Hamar – Mező, Martis, Molnár, Vass – Jeremiás, Irhás, Kóka, Lipták – Bardi, Zsarnai.

Az edző tippje: 4-1.

 

(Fotó: Balázs Flórián) 

 


előző hír archivum 2008 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=