Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2020.08.07. péntek Ibolya
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » A kölyök csapat a hatodik lett a bajnokságban

A kölyök csapat a hatodik lett a bajnokságban

2008. július. 07. 20:57
Balázs Flórián edző tanítványai a hatodikok lettek a bajnokságban. Az U13 játékosai egész évben kiegyensúlyozottan teljesítettek és többször arattak nagyarányban győzelmet.

Balázs Flórián nyilatkozott az elmúlt évről:

Elégedett-e a helyezéssel?
Részben igen, de ha három-négy olyan meccsünket is hozzuk, ahol több góllal nyerhettünk volna, akkor a dobogón állnánk.

Kiket emelne ki a csapatból?
Elsősorban Ternyik Mátét emelném ki, aki 44 gólt tudott rúgni egy ilyen nívós bajnokságban és akire egy Debrecen, egy Diósgyőr és több NB1-es csapat is felfigyelt, azt a játékost dícséretben kell, hogy részesítsük. Rajta kívül igazán nem szándékozom senkit kiemelni, mert a többiekkel is maximálisan elégedett vagyok, ők is kivették a részüket a jó teljesítmény eléréséből.

Mikor kezdődik a felkészülés?
Július 10. 11 órakor.

Nagyon remélem, hogy az U15-ös korosztályban, szintén tudjuk a magabiztos támadójátékunkat folytatni, és a helyzetkihasználásunk is hasonlóan jó lesz. Kapus poszton is erősödünk. Részben ezenen a poszton voltunk gyengébbek és emiatt nem tudtunk az első háromban ott lenni. Köszönöm a csapatnak és a szülőknek a maximális hozzáállást. Ugyanilyen lelkesedéssel, mentalitással szeretnénk nekivágni a következő szezonnak.


(Fotó: Balázs Flórián)
 

előző hír archivum 2008 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Cigánd SE 16 40
2. Sajóbábony 15 36
3. Mezőkövesd-Zsóry II. 16 34
4. Hidasnémeti 16 30
5. Edelényi FC 15 29
6. MVSC 16 25
7. Gesztely FCE 15 24
8. BTE Felsőzsolca 16 23
9. Bánhorváti (KBSC) 16 21
10. Encs VSC 16 19
11. Bőcs KSC 16 19
12. Mezőkeresztes 16 18
13. Mád FC 15 17
14. Nyékládháza 15 10
15. Gönc VSE 15 6
16. Bogács Termálfürdő 14 4
Góllövőlista
Vadász Elek9
Balázs László3
Szegedi Tibor3
Matesz Attila3
Szabó Zsolt2
Tóth Balázs2
El-Sherif Omar2
Irhás Ignác2
Orosz Tamás2
Molnár Zsolt1
Titkó Gergő1
Csóka Endre1
Szabó István1