Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2017.10.22. vasárnap Előd
Következő mérkőzés
Bőcs KSC - Gesztely Bőcs KSC - Gesztely
Bőcs KSC - Gesztely
12. forduló
2017.10.28. 14:30
Bőcs

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » A kis MTK érkezik Bőcsre

A kis MTK érkezik Bőcsre

2008. szeptember. 13. 10:29
A labdarúgó NBII. Keleti csoportjának 6. fordulójában Bőcsre az MTK B csapata érkezik. A Budapestiek jelenleg a harmadik helyen állnak, keretükből többen pedig az U19-es válogatott gerincét alkotják. Tóth László vezetőedző ennek ellenére a győzelemre készítette fel a csapatot.

 

Tóth László vezetőedző nyilatkozata a mérkőzés előtt:

– A legutóbbi, Cegléd elleni idegenbeli találkozón végig fölényben voltunk, saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. A lényeg azonban a három pont megszerzése volt, és ez sikerült. Mindig azt mondom a játékosoknak, hogy csak magunkra kell figyelni, és „csak” a következő meccsre kell koncentrálni, azt kell megnyerni. Ez a feladat most az MTK „B”: ellenfelünk tehetséges és fiatal együttes, az U19-es válogatott gerincét adják. Nem véletlen az eddig jó szereplésük, de hazai környezetben le kell győznünk őket. Úgy érzem jó állapotban vagyunk, és jól érezzük magunkat az első helyen. Azzal pedig tisztában vagyunk, hogy nemcsak odakerülni, de ott maradni is nagyon nehéz....

 

A várható kezdőcsapat: Hamar – Szakszon, Cséke, Martis, Molnár – Siróczki, Irhás, Jeney, Zsarnai – Menougong, Gaál.
Az edző tippje: 3-0.

 

(Fotó: Balázs Flórián )

 


Címkék: beharangozó, 2008 ősz
előző hír archivum 2008 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Sajóbábony 10 28
2. Felsőzsolca 10 26
3. Ózd 10 20
4. Mád 10 19
5. Edelény 10 17
6. Onga 10 15
7. Encs 10 15
8. Hidasnémeti 10 14
9. Bogács 10 14
10. Bőcs 10 13
11. Szerencs 10 12
12. Bánhorváti 10 9
13. Gesztely 10 9
14. Szendrő 10 7
15. Varbó 10 6
16. Karcsa 10 3
Góllövőlista
Vadász Elek8
Orosz Tamás7
Tóth Tamás3
Balázs László2
Bernáth János1
Kerekes Máté1