Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.10. szombat Margit
Főoldal » Vasárnap ünnepelte 60. évfordulóját a BKSC

Vasárnap ünnepelte 60. évfordulóját a BKSC

2008. november. 25. 11:10
A Bőcs KSC alapításának 60. évfordulóját ünnepelte a sportkör vasárnap délután a sportpályán, ahol a jeles alkalomra készített emléktáblát átadták. Az ünnepségen megjelentek a régmúlt idők bőcsi labdarúgói és kézilabdázói.

 

Vasárnap 14 órakor kezdődött a megemlékezés a Szabadság utca focipályán, ahol szép számmal összegyűltek a régmúlt jeles sportolói. Az ünnepséget S Nagy László Bőcs Község polgármestere nyitotta meg rövid beszédével, majd az alapító tagok leleplezték a 60. évfordulóra készített emléktáblát, akiket oklevéllel és emlékéremmel is kitüntettek.

Az ünnepség ezután megemlékezéssel folytatódott, a résztvevők azokra is megemlékeztek, akik már nem lehettek jelen. Az emléktábla alá koszorú került, amit id. Aradi Dezső és Bay Lászlóné helyezett el.

A rendezvény következő részeként egy baráti beszélgetéssel egybekötött ebéd várta a korábbi bőcsi sportolókat, majd egy vetítés sorozat mutatta be a régi idők sportrendezvényeit, játékosait.

Az ünnepségről a galériában található képsorozat.

 

(Fotó: Balázs Flórián )

 


előző hír archivum 2008 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=