Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2019.08.20. kedd István
Következő mérkőzés
Bőcs KSC - Mád Bőcs KSC - Mád
Bőcs KSC - Mád
3. forduló
2019.08.24. 17:00
Bőcs

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » Vass László értékeli az évet a legkisebbeknél

Vass László értékeli az évet a legkisebbeknél

2008. december. 20. 20:43
Az U13-as csapatunk a 10.helyen végzett az országos kölyök bajnokság másodosztályában. Az erős mezőny mellett is sikerült szép eredményeket elérniük. A csapat edzője Vass László értékelte az őszi szezont.

 


Elégedett-e a helyezéssel?

Nehéz félévre számítottam és ez be is igazolódott, mivel a fél csapat még nem szerepelt nagypályás bajnokságban. Ez sokszor meg is látszott a játékunkon. Mégis azt mondom értékes féléven vagyunk túl.

Mindenkitől azt kaptam, amit előzetesen vártam tőle. A félév során nagyon tetszett a csapat edzéslátogatottsága, ami a sok vereség ellenére sem hagyott alább.


Kiket emelne ki a csapatból?
Pár embert azért szeretnék kiemelni a csapatból az egész féléves teljesítménye alapján: Székely Ádám, Pazicsák Norbert, Lakatos Kristóf, Végső Kristóf.

Bandzsók Rolandot a góljai miatt szeretném kiemelni. Ha nem ilyen nagy pályán játszanánk, akkor Budai Tivadar a korosztálya egyik legjobbja lehetne. A sok kapott gól ellenére úgy érzem két jó kapusunk is van.

A 97-es korosztályt külön megdicsérném, csak néhány név a teljesség igénye nélkül: Horváth Sándor, Gyöngyösi Gábor, Domján Dávid.


Mikor kezdődik a felkészülés?

Az edzéseket előreláthatólag január 20. körül kezdjük meg a tornateremben.

Utoljára mindenkinek Békés Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kívánok.

 

Tekintse meg U13-as aloldalunkat:  Bőcs KSC U13

 

(Fotó: Balázs Flórián )


előző hír archivum 2008 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Bánhorváti (KBSC) 0 0
2. Bőcs KSC 0 0
3. Bogács Termálfürdő 0 0
4. BTE Felsőzsolca 0 0
5. Cigánd SE 0 0
6. Edelényi FC 0 0
7. Encs VSC 0 0
8. Gesztely FCE 0 0
9. Gönc VSE 0 0
10. Hidasnémeti 0 0
11. Mád FC 0 0
12. Mezőkeresztes 0 0
13. Mezőkövesd-Zsóry II. 0 0
14. MVSC 0 0
15. Nyékládháza 0 0
16. Sajóbábony 0 0
Góllövőlista