Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.11. vasárnap Barnabás
Főoldal » Múltidéző rovat: 1998/1999

Múltidéző rovat: 1998/1999

2009. február. 20. 14:22
Az első évét töltötte az NBIII.-ban a Bőcs KSC, a csapatot Kapitány Béla irányította az első 25 fordulóban, azonban a bajnokság már a Tóth László - Tóth István páros irányításával fejeződött be.

 

Először szerepeltünk Nemzeti Bajnokságban

A bőcsi sport történetében először készülődhetett a csapat Nemzeti Bajnoki mérkőzésre. A bajnokság elején nagyon jó eredményeket ért el az együttes. Habár az első hazai győzelmet csak a 8.fordulóban sikerült elérni, a Nagykálló elleni 3 pont a második helyre emelte a csapatot. Az őszi utolsó forduló egy emlékezetes mérkőzés volt a Bőcs KSC történetében. A Szikszó otthonában játszott találkozón, a hazaiak győztes góljukat 11-esből érték el. A Bőcs óvott kettős érintés miatt, azonban a Szövetség végül nem változtatta meg a pályán elért eredményt. A szép őszt azonban egy nehéz tavasz követte. Az őszi 25 ponthoz tavasszal csak 8-at sikerült hozzátenni, emiatt végig a kiesés ellen kellett küzdeni.
 
A Bőcs végül a 11.helyen végzett újoncként. A csapat gólkirálya az ősszel igazolt Bíró Lajos lett 10 góllal, míg a megyei I. osztályban gólkirályi címet begyűjtött Nagy Zsolt a Nemzeti Bajnokságban csak 7 találatig jutott. A harmadik legjobb góllövőnk a 6 gólos Zsiga Gyula volt. Az őszi bravúros kezdés után, a tavasz nagyon rosszul alakult. Ebből az időből származik egy nem igazán dícséretes eredmény, a leghosszabb veretlenségi sorozatot ekkor érte el a csapat. 1998. november 1. - 1999. május 23. között 14 mérkőzésen keresztül nem sikerült a győzelem. Tekintse meg a 1998/1999-es bajnokság aloldalát, ahol megnézheti a tabellát, elolvashatja a tudósításokat, a statisztikát és a játékoskeretet: 1998/1999 NBIII. Tisza csoport



Kupák

A bajnokság mellett a csapat a Magyar Kupa sorozatban is szerepelt, a megyei selejtezőkön nem sikerült túllépnünk. Miután a Rásonysápberencs otthonában győztünk a Bekecs elleni találkozón kiestünk a kupasorozatból. Tekintse meg Magyar Kupa aloldalunkat: Magyar Kupa 1998/1999.



Képek

Amennyiben bármilyen képpel rendelkezik ebből a szezonból, kérem jelezzék ezt a következő címre: archivum@bksc.hu A tárgy mezőbe írják bele 1998/1999.
 

 


Címkék: múltidéző
előző hír archivum 2009 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=