Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2017.10.24. kedd Salamon
Következő mérkőzés
Bőcs KSC - Gesztely Bőcs KSC - Gesztely
Bőcs KSC - Gesztely
12. forduló
2017.10.28. 14:30
Bőcs

Előző mérkőzés
Képek
Főoldal » Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés

Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés

2009. március. 15. 22:49
Szombaton délután a labdarúgó NBII. Keleti csoportjának 17. fordulójában csapatunk az első helyen álló Ferencváros ellen játszott rangadót. A mérkőzést a helyszínen 12000 néző, a Sport2 televízióban pedig több százezren figyelték a találkozót. A mérkőzést a Ferencváros magabiztosan nyerte 4-1 arányban.

 

A mérkőzés tudósítása: FTC - Bőcs 4-1.

Nyilatkozatok:

Bobby Davison (FTC): A második mérkőzésünkön vagyunk túl, a játék még nem az igazi. Az első félidőben jól játszottunk, kihasználtuk a helyzeteket, ezzel elégedett lehetek. A második játékrész már nem úgy alakult, ahogy terveztük, feljött az ellenfél, igaz voltak helyzeteink, de kimaradtak. Azt gondolom, hogy egyre jobb lesz a játékunk. Ugyan hat ponttal vezetünk, de nem nyugodhatunk meg, hiszen 13 forduló még hátra van, sok minden történhet.

 

Tóth László (Bőcs): Az első félidőben lerendeztük magunkat, olyan szituációk után kaptunk gólokat, amire készültünk. Az egyébként stabil belső védelmünk ezúttal nem azt hozta, amit vártam. A második félidőben minden mindegy alapon játszottunk, talán nem is rosszul, de nem volt átütőerő a játékunkban. Most azt kellene mondanom, hogy messze még a bajnokság vége, ledolgozható a hat pont, de anélkül, hogy megsérteném az NB II-es csapatokat, nem hiszem, hogy bárki is meg tudná állítani ezt a Ferencvárost. Nagyon el kellene bambulniuk ahhoz, hogy innen ne nyerjék meg a bajnokságot.

 

(Fotó: www.nb1.hu, Forrás: 100%Fradi)

 


Címkék: 2009 tavasz, bajnoki
előző hír archivum 2009 következő



Kapcsolódó cikkek:
 
Tabella
hely csapat M pont
1. Sajóbábony 11 31
2. Felsőzsolca 11 29
3. Ózd 11 23
4. Mád 11 19
5. Onga 11 18
6. Bogács 11 17
7. Edelény 11 17
8. Hidasnémeti 11 17
9. Encs 11 16
10. Bőcs 11 14
11. Szerencs 11 12
12. Bánhorváti 11 9
13. Gesztely 11 9
14. Szendrő 11 7
15. Varbó 11 6
16. Karcsa 11 6
Góllövőlista
Vadász Elek9
Orosz Tamás7
Tóth Tamás4
Balázs László3
Bernáth János1
Kerekes Máté1