Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.08. csütörtök Medárd
Főoldal » Harmadik lett az U19-es csapatunk

Harmadik lett az U19-es csapatunk

2009. június. 28. 17:27
U19-es csapatunk a harmadik helyen végzett a másodosztályú ifjusági bajnokságban. A szezonról kérdeztük Hideg László edzőt.

 

Elégedett-e a helyezéssel?

Sajnos, őszi teljesítményünket tavasszal nem tudtuk megismételni, voltak olyan mérkőzéseink, amelyre alig tudtunk kiállni. Nem voltunk egységesek, ezért nagyon sok pontot elveszítettünk. Kénytelenek voltunk beérni a harmadik helyezéssel, pedig célunk a második hely megszerzése volt, így egy kicsit csalódott vagyok.


Kiket emelne ki a csapatból?

A tavaszi szezonban szinte nem volt olyan mérkőzés, ahol ne lettek volna a kezdőcsapatból hiányzók, így nem szeretnék kiemelni senkit. Egy jó közepes átlagot hozott a csapat, mely visszavezethető az edzéslátogatottságra és az iskolai elfoglaltságokra. Remélem, hogy nyártól ezeket gyökeresen meg tudjuk változtatni és egy jó felkészüléssel, ettől jobb eredményt fogunk elérni.


Mikor kezdődik a felkészülés?

A felkészülés kezdete terv szerint július 8., heti négy edzéssel. Hétvégente minél több edzőmérkőzést szeretnénk játszani a környékbeli felnőtt csapatokkal, annak érdekében, hogy egy teljesen új csapatot tudjunk építeni, mert nagyon nagy mozgás lesz a kereten belül, a túlkorosok kiöregedése miatt.
Bízom benne, hogy nyáron maximálisan el tudjuk végezni az eltervezett edzésmunkát, amiből majd a bajnokságban profitálhatunk.


U19-es aloldalunkon megtekintheti az idei szezon mérkőzéseit, játékosait és a tabellát: U19 aloldal  

 

(Fotó: Keresztesi Andrea)

 


előző hír archivum 2009 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=