Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2022.08.10. szerda Lörinc
Főoldal » Fontos meccs következik

Fontos meccs következik

2006. május. 20. 14:10
Az utolsó hazai mérkőzésünkön a Makó FC csapatát fogadjuk. Az élcsoportban maradáshoz elengedhetetlen a mérkőzés kimenetele, mivel már közeleg a bajnokság vége. Ez lesz a 8. mérkőzésünk a Makó ellen és a kevésbé fényes statisztikán most lehetőségünk van javítani.

A 2005/2006 -os szezon lassan véget ér, csapatunk a 3. helyről várja a 28. fordulóban ellenfelünket a Makó FC-t, aki jelenleg az 5. helyen áll.
 
A vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzés előtt Tóth László vezetőedző nyilatkozott a Borsod Online-nak:

- A tavaszi eredményeik alapján az egyik legjobban szereplő csapat látogat hozzánk. Azonban mi is egy hármas győzelmi széria után vagyunk, így valamelyikünk sorozata meg fog szakadni. Természetesen mi azon leszünk, hogy az alföldieké legyen az, mert nekünk nagy szükségünk lenne a három pontra az élcsoportban ,,ragadáshoz". Ismerjük az eredményeiket, magas embereik igen masszívak, viszont nekik nem fekszik a mi gyors játékunk. Mivel létszámban már jobban állunk, mint az elmúlt hetekben optimista vagyok, és döntetlennél rosszabb eredményt nem tudok elképzelni.

A várható kezdőcsapat: Matkó - Fodor, Rubint, Cséke, Molnár - Vass , Irhás, Szakszon, Illés - Mogyoródi, Kulcsár.

(Forrás: Boon.hu)
 

Címkék: 2006 tavasz, bajnoki
előző hír archivum 2006 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1