Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.08. csütörtök Medárd
Főoldal » Néhány változás a versenykiírásban

Néhány változás a versenykiírásban

2010. április. 28. 16:32
Az MLSZ elnöksége szerdai ülésén több pontban is változtatott az NB I-es és NB II-es versenykiíráson. Feljutás esetén akár osztályozóra is sor kerülhet.

 

A következő szezonban akár nyolc olyan csapat is szerepelhet a másodosztályban, amely valamelyik élvonalbeli klub tartalék együttese. Mivel ezek a csapatok semmilyen körülmények között sem juthatnak fel az élvonalba, így kialakulhat olyan helyzet, hogy egy csoportban az első négy helyezett nem válik jogosulttá az NB I-es szereplésre, s így az ötödik jutna fel az NB I-be. Az elnökség most úgy határozott, hogy amennyiben az első, vagy az első és a második helyen tartalék együttes végez, akkor a második, illetve a harmadik csapat - természetesen érvényes licence birtokában - automatikusan feljebb léphet, ám ha csak a negyedik, vagy az ötödik helyezett jutna fel, akkor az ezeknek a gárdáknak osztályozót kell játszaniuk az NB I tizenötödik helyezettjével. Ha mindkét csoportban ez a helyzet áll elő, akkor az élvonal tizenhatodik helyezettje is osztályozót játszik.

 

(Forrás: www.mlsz.hu)

 


Címkék: 2010 tavasz, nb2
előző hír archivum 2010 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=