Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2022.08.15. hétfő Mária
Főoldal » Kondás: Mindenképpen nyerni szeretnénk

Kondás: Mindenképpen nyerni szeretnénk

2010. május. 08. 10:13
A dvsc.hu oldalon adott rövid interjút Kondás Elemér a DVSC-DEAC vezetőedzője. A szakember tudja, hogy meghatározó csapat a Bőcs az NBII-ben, de mindenképp győzni szeretne.

 

A dvsc.hu oldalon megjelent nyilatkozat:

- A Bőcs egy olyan együttes, amely bárkit meg tud verni. Jó játékosok alkotják a keretet, régóta meghatározó csapat az NB II-ben. Mindig is nehéz mérkőzést játszottunk velük. Ismerünk jó néhány labdarúgót, például Urbin Péter is ott futballozik, ő ugye korábban a mi játékosunk volt, és tudjuk róla, hogy gólveszélyes. Rá mindenképpen figyelnünk kell. Egyelőre még az első csapat ma esti, Videoton elleni rangadója van fókuszban, a találkozón pályára lépőktől függ, hogy alakul a keretünk a bőcsi meccsre. Bízom benne, hogy jó csapattal tudunk elutazni, mert mindenképpen nyerni szeretnénk. A tavasz folyamán a megnövekedett mérkőzésszám miatt is elhullajtottunk néhány pontot, ami nagyon fájó. Most már szeretnénk minél több győzelmet szerezni a hátralévő mérkőzéseken.

 

(Forrás: www.dvsc.hu , Fotó: Balázs Flórián )

 


előző hír archivum 2010 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1