Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2021.07.25. vasárnap Kristóf, Jakab
Főoldal » Az U13-as csapatunk a 13. helyen végzett

Az U13-as csapatunk a 13. helyen végzett

2010. július. 19. 20:06
Az őszi szezonban Vass László vezényelte a kicsiket, tavasszal pedig már Molnár Zsolt volt az edzőjük, aki rövid értékelésre vállalkozott a bajnokság végeztével.

 

Elégedett-e a helyezéssel?

Igazából nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, sajnos nem sok sikerélmény érte a srácokat. Talán az is közrejátszott, hogy a csapat zöme fiatalabb a korosztályhoz képest. Az volt a célunk a bajnokságban, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon, ami ebben a korosztályban a fejlődésüket legjobban segíti. Ha a fejlődésüket vesszük figyelembe úgy érzem elégedettek lehetünk.


Kiket emelne ki a csapatból?

Néhány játékost szeretnék kiemelni, akikre mindig számíthattam, és úgy érzem kiemelkedően teljesítettek idén. A kapus poszton a 11 éves Madarasi Bencét emelném ki, aki fiatal kora ellenére nagy jövő elé néz, a mezőnyjátékosok közül Gyurgyánszky Feri, Gyöngyösi Gábor és Horváth Sanyi emelhető ki. A többiek úgy érzem nem tudtak mindig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, volt egy-két jó mérkőzésük, de voltak gyengébbek is.


Mikor kezdődik a felkészülés?

Az edzések július vége felé kezdődnek, egyenlőre még pontosan nem tudjuk mikor.

 

Az U13-es csapat aloldalán részletes információkat és statisztikákat találhatnak látogatóink: U13 Bőcs

 


előző hír archivum 2010 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Gesztely 13 31
2. BTE Felsőzsolca 13 29
3. Cigánd SE 13 27
4. Hidasnémeti 13 26
5. MVSC 13 24
6. Edelény-Borsodszer 13 24
7. Bőcs KSC 11 23
8. Bánhorváti 12 19
9. Aszaló SE 13 18
10. Encs VSC 13 16
11. Emőd 13 14
12. Mezőkeresztes 13 13
13. Nyékládháza 12 10
14. Abaújszántó 12 9
15. Mád 12 7
16. Sárospatak 11 0
Góllövőlista
Orosz Tamás11
Titkó Gergő6
Szabó Zsolt5
Irhás Ignác2
Kerekes Máté1
Nyírcsák Gábor1
El-Sherif Omar1
Tóth Tamás1
Lakatos László1