Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.10. szombat Margit
Főoldal » Beharangozó a Bakta elleni kupameccs előtt

Beharangozó a Bakta elleni kupameccs előtt

2010. augusztus. 17. 19:52
Zsiga Gyula vezetőedzőt kérdeztük a Magyar Kupa találkozó előtt hogyan készül a csapat szerdára.

 

- Csapatom ezzel az idegenbeli győzelemmel úgy érzem lelkileg és morálisan is rendben van. Tudjuk hogy jó csapat a Baktalórántháza, mostmár viszont NB3-as szintű, ami nem azt jelenti, hogy lebecsülnénk őket, sőt tiszteljük annyira őket, hogy utánanéztünk mi a helyzet náluk és hogy állnak a bajnokságban. A hétvégén a nyitó fordulóban kikaptak és Illés László a csapat edzője is lemondott posztjáról, tehát nem egyszerű a helyzetük. A célunk mindenképp a továbbjutás, ezért a legerősebb kezdőcsapattal lépünk holnap pályára. Mindkét sorozatban szeretném 1-2 fiatal számára megadni a lehetőséget a mérkőzéseken, valószínűleg holnap is pályára lép valamelyik saját nevelésű játékosunk.

 

A várható kezdőcsapat: Hamar - Bokros, Rubint, Sipos, Molnár Zs. - Bakos, Lipták, Lázár - Hajdú, Jeremiás, Ondó.

Cserejátékosok: Homa, Zsarnai, Siróczki, Tóth K., Orosz T., Nyírcsák G.

Az edző tippje: 1-4.

 

( Fotó: Balázs Flórián )

 


előző hír archivum 2010 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=