Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2022.06.25. szombat Vilmos
Főoldal » Kellő önbizalommal várjuk az Orosházát

Kellő önbizalommal várjuk az Orosházát

2010. augusztus. 20. 18:32
Zsiga Gyula vezetőedző nyilatkozott a hétvégi mérkőzés előtt. Az Orosháza elleni bajnoki mérkőzést Tiszaújvárosban játsza csapatunk, ahol továbbra is a győzelem kiharcolása a cél.

 

Zsiga Gyula vezetőedző nyilatkozata a Borsod Onlinenak:

- A múlt heti ceglédi győzelem, majd a továbbjutás a Magyar Kupában kellő önbizalmat adott játékosaimnak a soron következő mérkőzésre. Nagyon fontos találkozó előtt állunk, hiszen győzelem esetén lenne igazán értéke az idegenbeli sikerünknek. Az első perctől kezdve támadólag lépünk fel, éreztetni akarjuk, hogy – annak ellenére, hogy semleges pályán játszunk – mi vagyunk otthon. Bízom támadóink jó formájában és góljaiban! Az tudjuk persze, hogy az Orosháza jó erőkből áll, de nekünk mindenképpen be kell gyűjtenünk a 3 pontot. Játékosaink közül Ur és Bakos a héten sérüléssel bajlódott, de várhatóan mindketten vállalhatják a játékot.

 

A várható kezdőcsapat: Hamar – Bokros, Sipos, Ur, Molnár – Bakos, Lipták, Lázár – Hajdu, Ondó, Jeremiás.

Az edző tippje: 3-1.

 

( Fotó: Balázs Flórián )

 


Címkék: 2010 ősz, beharangozó
előző hír archivum 2010 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1