Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2021.06.23. szerda Zoltán
Főoldal » Győzelmi szériánk folytatását várom

Győzelmi szériánk folytatását várom

2010. október. 08. 19:55
Vasárnap újra idegenben szerepel NBII-es focicsapatunk. Nyíregyházán Zsiga Gyula vezetőedző most is győzelemre számít.

 

Zsiga Gyula nyilatkozata a mérkőzés előtt:

– Sorozatban negyedik meccsünket játsszuk idegenben. Ez azonban nem okoz gondot nekünk, hiszen nyertünk Diósgyőrött, az Újpest és a Debrecen tartalék otthonában is. Mostani összecsapásunk helyszíne néhányszor megváltozott, végül Nyíregyházán mérjük össze tudásunkat a szabolcsiakkal. A hazaiak legutóbbi a Vecsést sem tudták megverni, ellenünk nyilván győzelemre törnek, de én nem fogom „visszarendelni” a csapatot. Szóval nem féltem a fiúkat, győzelmi szériánk folytatását várom! A játékosok közül Sipos eltiltás, Bakos sérülés, Molnár pedig betegség miatt hagyja ki a rangadót.


A várható kezdőcsapat: Hamar – Bokros, Rubint, Ur, Lázár – Katona, Müller, Hajdu, Jeremiás – Enescu, Etogo.
Az edző tippje: 1-2.

 

Múltidézés

Hetedik alkalommal játszunk bajnoki mérkőzést a Nyíregyházával és az eddigi mérleg teljesen egyenletes teljesítményt mutat. Természetesen a Magyar Kupa és Liga Kupa sorozatban is találkoztunk már a Szparival, ahol szinten akad bőcsi győzelem is. Nézzük a bajnokikat:

1. 2000.11.04. Bőcs - Nyíregyháza 1-3 (1-1) Sándor Zs.
2. 2001.04.21. Nyíregyháza - Bőcs 2-0 (1-0)
3. 2005.08.27. Nyíregyháza - Bőcs 1-2 (1-1) Gaál, Kulcsár
4. 2006.03.26. Bőcs - Nyíregyháza 1-0 (1-0) Ondó
5. 2006.09.03. Nyíregyháza - Bőcs 2-1 (0-0) Urbin
6. 2007.04.01. Bőcs - Nyíregyháza 1-1 (0-1) Török

 

(Fotó: Balázs Flórián)

 


Címkék: 2010 ősz, beharangozó
előző hír archivum 2010 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Gesztely 13 31
2. BTE Felsőzsolca 13 29
3. Cigánd SE 13 27
4. Hidasnémeti 13 26
5. MVSC 13 24
6. Edelény-Borsodszer 13 24
7. Bőcs KSC 11 23
8. Bánhorváti 12 19
9. Aszaló SE 13 18
10. Encs VSC 13 16
11. Emőd 13 14
12. Mezőkeresztes 13 13
13. Nyékládháza 12 10
14. Abaújszántó 12 9
15. Mád 12 7
16. Sárospatak 11 0
Góllövőlista
Orosz Tamás11
Titkó Gergő6
Szabó Zsolt5
Irhás Ignác2
Kerekes Máté1
Nyírcsák Gábor1
El-Sherif Omar1
Tóth Tamás1
Lakatos László1