Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2021.10.16. szombat Gál
Főoldal » A Vatta edzője ellenünk javítana a hétvégén

A Vatta edzője ellenünk javítana a hétvégén

2012. november. 22. 09:43

A hétvégén, ahhoz a Vattához utazik csapatunk, akit az előző fordulóban 9-3 -ra ütötte ki a Bükkzsérc. A vattaiak edzője ellenünk javítaná ezt a csorbát.

 

Érdekesen alakult a Megyei II. osztály Közép csoportjának hajrája, ugyanis a közel 10 fordulón keresztül dobogós helyen küzdő és az első pozícióért folytatott versenyben is csapatunk vetélytársa a Vatta, a 14. fordulóban súlyos vereséget szenvedett a Bükkzsérc gárdájától. A 9-3 -as találkozóról külön cikkezett a Borsod Online, a 12 gólos összecsapás ugyanis ritkaszámba megy, főleg két meghatározó csapat között is. Azért is furcsa ez az eredmény, hiszen a bajnokság elején 7-2 arányban győztük le hazai pályán a Bükkzsércet, aki azóta úgy látszik megtáltosodott és egészen a dobogóig jutott, a tabellán pedig a legtöbb gólt szerezte.

Hétvégi ellenfelünk a jó kezdés után egészen a 7. helyig visszacsúszott, a 9 kapott gól pedig még jobban megfoghatja a Vattát.
"Kilencet még soha nem kaptunk, ez gombócból is sok, de nincs semmi baj, mindössze négy pont a hátrányunk a táblázat élén álló Bőccsel szemben. Ráadásul a bőcsiek most hozzánk jönnek és üzenem nekik, hogy ellenük akarjuk kiköszörülni a bükkzsérci csorbát." - nyilatkozta bizakodóan K. Tóth János a Vatta FC elnöke.

Az eredeti cikk a következő címen érhető el: Népünnepély volt Bükkzsércen, ahol a 11-es volt a fordulópont

Forrás: (Borsod Online)


Címkék: 2012 ősz, lapszemle
előző hír archivum 2012 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Gesztely 13 31
2. BTE Felsőzsolca 13 29
3. Cigánd SE 13 27
4. Hidasnémeti 13 26
5. MVSC 13 24
6. Edelény-Borsodszer 13 24
7. Bőcs KSC 11 23
8. Bánhorváti 12 19
9. Aszaló SE 13 18
10. Encs VSC 13 16
11. Emőd 13 14
12. Mezőkeresztes 13 13
13. Nyékládháza 12 10
14. Abaújszántó 12 9
15. Mád 12 7
16. Sárospatak 11 0
Góllövőlista
Orosz Tamás11
Titkó Gergő6
Szabó Zsolt5
Irhás Ignác2
Kerekes Máté1
Nyírcsák Gábor1
El-Sherif Omar1
Tóth Tamás1
Lakatos László1