Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.08. csütörtök Medárd
Főoldal » Simon Attila féléves értékelése

Simon Attila féléves értékelése

2012. december. 17. 18:07

A Bőcs KSC labdarúgó csapatának vezetőedzője Simon Attila értékelte az őszi Megyei II. osztályú küzdelmeket.

 

Az előző szezonban sikerült megnyernünk a bajnokságot, így az idei évben már megyei II. osztályban játszhattunk. A nyáron leigazolt játékosok nem teljes mértékben váltak be. Az új játékosok közül volt, aki sérülések miatt játszott keveset és volt, aki nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Így elmondhatjuk, hogy a csapatot nem sikerült igazán jól megerősíteni. Ezek ellenére mégis azt gondolom, hogy jól sikerült ez a félév ennek a fiatal csapatnak.  A bajnokság őszi fordulói alatt végig dobogós helyen álltunk. Sajnos az utolsó mérkőzés nem úgy sikerült, ahogyan azt terveztük, így a tavaszi fordulókat a harmadik helyen várjuk.

Egyénileg nem szeretnék senkit kiemelni, inkább a különböző csapatrészeket értékelném. A védelem és a kapusok teljesítménye jónak mondható, a kapott gólok tekintetében egészen jó helyen állunk. Ezen területeken is voltak azonban olyan egyéni hibák, melyek gyakran a nem megfelelő koncentráltságból fakadtak, és gyakran mentek el pontok miattuk. A középpályán volt olyan játékos, aki gólerősen játszott az őszi szezonban és volt, akinek a hozzáállása és küzdeni tudása érdemel említést, de a technikai megoldásai nem voltak mindig megfelelőek. Akadt, akinek a cselei, átadásai rendre bejöttek, de az agresszivitásán még van mit erősítenie. Elől nem volt egyszerű dolgunk, mert általában egy ékkel játszottunk, s e miatt létszámhátrányos helyzetből kellett kiindulni. Próbáltunk a feladatnak megfelelni, de a helyzetkihasználásnak csapatszinten kell javulnia.

A magam részéről gratulálok minden csapattársamnak, mert mindenki megpróbálta  a lehető legtöbbet megtenni a jobb szereplés érdekében. Az edzéslátogatottság terén is elégedett vagyok, de volt egy-két eset, amiből tanulni lehet, hiszen jobbak akkor leszünk egyénileg és csapatszinten is, ha edzéseken is a maximumra törekszünk, és megfelelő tisztelettel vagyunk csapattársaink iránt.

December közepéig az iskola tornatermében folynak az edzések, sőt karácsony előtt néhány nappal még egy teremtornán is részt veszünk. A közelgő ünnepekre mindenkinek kívánok a csapatom nevében is Békés, Boldog Karácsonyt és Eredményekben Gazdag Új Évet!


előző hír archivum 2012 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=