Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.05. hétfő Fatime
Főoldal » Negyedik helyen végzett az U19 -es csapatunk

Negyedik helyen végzett az U19 -es csapatunk

2013. július. 13. 21:34

A Megyei II. osztály Közép csoportjának U19 -es bajnokságában a Bőcs KSC Ifjusági csapata id. Nyírcsák Attila irányításával a 4. helyen végzett.

 

Az Ifjusági csapatot irányító id. Nyírcsák Attila értékelte a 2012/2013 -as szezont:

Elégedett a helyezéssel?

Elégedett vagyok, mert újoncként szépen zártuk az évet, de azért maradt bennem egy kis hiányérzet. Teljesen elégedett nem lehetek, hiszen ez a csapat sokkal többre lett volna hivatott. Sokan nem látogatták az edzéseket rendszeresen és sokan fegyelmezetlenül viselkedtek néhány mérkőzésen ezek miatt sok pontot veszítettünk az éven. Talán ennyin múlott a dobogós helyezésünk is.

Kiket lehet kiemelni a csapatból?

Szabó Arnoldot mint csapat kapitányt tudom kiemelni. Jól áll hozzá a feladathoz, irányító egyéniség és a többiek is hallgatnak rá a csapatban. Bernáth Jánosra és Nagy Mátéra mindig lehetett számítani ezért őket mindenképp kiemelném. Sosem hiányoztak a meccsekről és az edzéseket is 80-90% -ban látogatták. Kaposvári Csabát tudom még kiemelni, tudásával rászolgált, hogy a felnőtt csapat kerettagja legyen, követendő példa minden ifista számára.

Mik lesznek a célok a megyei első osztályban?

Egy jó közép csapatot várok el a srácoktól a megyei elitben, úgy érzem képesek lesznek erre a feladatra. Igazolni 2-3 játékost szeretnék, mert akik nem járnak edzésre, meg akik fegyelmezetlenek, azoktól meg fogok vállni, mert ezzel a csapat összképét rontják.

Mikor kezdődik a felkészülés?

Az első edzés augusztus elsején lesz 18 órától.

Szeretném megköszönni a Bőcs KSC vezetőinek, Polgármester Úrnak az eddigi támogatást. Remélem ez marad a jövőben is és külön köszönöm Balázs Barnabás egész évi segítségét, mert minden meccsen ott van mellettem és segíti az egész éves munkámat. A 2013/2014 -es szezonra sok sikert kívánok a Bőcs KSC sportolóinak. Hajrá Bőcs!

 

További részletek, statisztikák és eredmények az U19-es csapatunkról itt: U19 2012/2013

 


előző hír archivum 2013 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=