Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2021.07.25. vasárnap Kristóf, Jakab
Főoldal » Edzők Olaszországban 2

Edzők Olaszországban 2

2005. november. 20. 00:00
Harminchét magyar utánpótlás edző töltött el négy napot Olaszországban, köztük volt Hideg László is, aki a Bőcs KSC-nél az U17-es és az U19-es együttest gardírozza.

- Vasárnap Milánóban részt vettünk az Expo-Goal 2005 elnevezésű kiállításon, ugyanitt az olasz szövetség egyik képviselője tartott számunkra egy konferenciát. Elhangzott, hogy ők mindent a gyermekfutball felől közelítenek meg, azt szeretnék elérni, ha az ifjú tehetségek minél több szállal kötődnének az adott klubhoz. Érdekes, hogy a focipalántákat 14 éves korukig nem szakítják ki megszokott családi és baráti környezetükből, nem igazolhatnak máshova... Az Expón is volt mit nézni, sok-sok olyan dolgot, eszközt láttunk, amelyek a mai modern labdarúgásban elengedhetetlenek.

Még az elnök is.

Vasárnap délután az Internazionale utánpótlásközpontjában jártak a trénerek - ahol a 12-17 évesekkel foglalkoznak -, majd ezt követően megtekintették az Inter - Lignano "91-esek" korosztályos mérkőzését.

- Az ott természetes, hogy itt is van belépő, de nem csak belépő, hanem mentőautó is - folytatta Hideg László, majd rátért a hétfői programra. - Az AC Milán székházában voltunk, ahol találkoztunk Galliani elnök úrral is, megnéztük az ereklyéket, a BL-trófeákat, a San Siro stadiont, annak öltözőit. Délután az Inter 8-12 évesek számára létrehozott centrumában tettünk sétát: az edzőnél, aki negyven 97-es születésű gyerekkel foglalkozott, nem volt síp, mert egyszerűen nem volt rá szükség. Nem kellett fegyelmeznie, a srácok úgy dolgoztak, mint az álom. Megtudtuk, ezt a létszámot hatszáz jelentkezőből választották ki, s úgy kezdték, hogy intelligenciatesztet írattak velük. 1993-tól dolgozom az utánpótlásban, s külföldön már jártam, de ilyen szervezett, profi, élményekkel teli utam még nem volt. Remélem, sikerül majd minél több dolgot hasznosítanom a kinn tapasztaltakból.

A szakember egyébként kedden este - amolyan záróakkordként - Fermóban megtekintették a magyar U21-es válogatott Olaszország elleni Európa-bajnoki selejtezőjét.

(Forrás: www.boon.hu)
 

Címkék: utánpótlás
előző hír archivum 2005 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Gesztely 13 31
2. BTE Felsőzsolca 13 29
3. Cigánd SE 13 27
4. Hidasnémeti 13 26
5. MVSC 13 24
6. Edelény-Borsodszer 13 24
7. Bőcs KSC 11 23
8. Bánhorváti 12 19
9. Aszaló SE 13 18
10. Encs VSC 13 16
11. Emőd 13 14
12. Mezőkeresztes 13 13
13. Nyékládháza 12 10
14. Abaújszántó 12 9
15. Mád 12 7
16. Sárospatak 11 0
Góllövőlista
Orosz Tamás11
Titkó Gergő6
Szabó Zsolt5
Irhás Ignác2
Kerekes Máté1
Nyírcsák Gábor1
El-Sherif Omar1
Tóth Tamás1
Lakatos László1