Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2023.06.05. hétfő Fatime
Főoldal » Makó - Bőcs beharangozó

Makó - Bőcs beharangozó

2008. május. 23. 18:36
Szombaton a tabella negyedik helyén álló Makó FC otthonába látogat csapatunk. Tóth László vezetőedző tanítványai közül a sérültek felépültek, így 100% erővel utazik a csapat a déli határhoz.

 

Tóth László vezetőedző nyilatkozata a mérkőzés előtt:

– Mostani ellenfelünk közvetlenül a dobogósok mögött áll, ami nem véletlen. Abban van az erejük, hogy hosszú évek óta együtt játszik a csapat gerince, aminek eredménye ebben a szezonban csúcsosodott ki. Abban is szerencséje volt a Makónak, hogy idén elkerülték őket a sérülések, így általában abban a felállásban tudtak szerepelni, amelyik a legjobb játékra volt képes. Mindez ránk viszont nem volt eddig jellemző, azonban a bajnoki hajrára végre felépültek a sérültjeink. Hosszú kihagyás után Lipták is „teljesen” bevethető, ami feltétlenül erősítés a csatáraink mögött. Most megmutathatjuk, hogy egy ,,100 százalékos” Bőcs mire lett volna képes a mögöttünk hagyott fordulókban, és mindezt egy jó csapat otthonában tehetjük meg. 

A várható kezdőcsapat: Hamar – Menyhért, Mező, Szakszon, Vass – Irhás, Kóka, Lipták, Jeremiás – Bardi, Urbin.
Az edző tippje: 1-2.

 

(Fotó: Balázs Flórián) 

 


előző hír archivum 2008 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1
 


a title=