2023.06.10. szombat Margit
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Főoldal » Beszámoló a hétről
Beszámoló a hétről
2006. január. 18. 21:00
Honlapunknak Tóth László nyilatkozott a heti felkészülésről. A csapat teremben is és a focipályán is edz a héten, majd szombaton a bajnok Debrecen otthonába látogat. Tóth László honlapunknak elmondta, hogy jelenleg normális körülmények között készülhet a csapattal. "A hétvégi teremtornák után a hétfő szabadnap volt a játékosoknak. Kedden viszont már edzettünk a focipályán, ugyanis az időjárás elég jó volt. A mai napon pedig délelőtt kint edzettünk majd délután a teremben folytattuk. Az edzésen velünk tartott Hompoth Balázs is, akit Diósgyőrből ismerhetünk és most ősszel Kazincbarcikán szerepelt. Ezenkívül Darók Péter volt lent Bőcsön tegnap. Ezzel a két játékossal tárgyalásokat folytatunk, hogy mi alakul ki azt még nem tudjuk. Holnap Rubint Richárd is visszatér az edzésre a pápai próbajátékról. A héten még holnap kint edzünk, majd pénteken újra a terembe megyünk, majd szombaton az elsőosztályú Debrecen ellen játszunk, ahol láthatják szurkolóink a csapatot." Ezenkívül elmondta még a vezetőedző, hogy szeretné hogyha már a jövőhéten kialakulna a keret, hogy a felkészülés tovább folytatódhasson azokkal a játékosokkal, akik tavasszal már Bőcs színeiben fognak játszani.
Kapcsolódó cikkek:
|
Következő mérkőzés ![]() szünet
Tabella
Góllövőlista
|