Bőcs KSC hivatalos honlapja - Bőcs, foci, utánpótlás, képek

2022.06.26. vasárnap János
Főoldal » Tapsot és hatgólos döntetlent remél Tóth László

Tapsot és hatgólos döntetlent remél Tóth László

2009. március. 13. 10:56
Sorra jelennek meg a cikkek az internetes médiában, ezúttal a pepsifoci.hu állított össze egy cikket Tóth Lászlóról és a hétvégi meccsről.

 

- A Bőcs jelenleg három pontos lemaradással követi a Fradit a Keleti-csoport második helyén, és ebben az idényben egyedüliként mondhatja el magáról, hogy legyőzte a zöld-fehér együttest. Most azonban kissé másabb a helyzet, ugyanis a Fradi valamelyest megerősödött, míg a Bőcs némileg meggyengült az őszhöz képest, így Tóth László, a vendégek vezetőedzője kissé óvatosabban fogalmazott a nagy érdeklődéssel várt találkozó előtt.

- Ha már rangadó lesz, akkor jól jártunk, mert most a Fradi az egyértelmű esélyes. Büszkén megyünk az Üllői útra, úgy, hogy mi már letettünk valamit az asztalra. De hogy mondjak valami konkrétat, egy látványos meccsen elért 3-3-al elégedett lennék – mondta Tóth a 100%Fradi sportmagazinnak.

A borsodiak mesterét köztudottan nem szíveli a Fradi-tábor korábbi nyilatkozatai miatt, ám a szakember mégis abban reménykedik, hogy megtapsolja együttesét az Üllői úti publikum. Tóth azonban egy kiadós füttykoncertet is elismerésként venne.

- Mi azt szeretnénk, ha minél többen kijönnének a meccsre. Titokban arra számítok, hogy megtapsolnak minket a nézők. De ha fülsüketítően kifütyülnek minket, én annak is örülni fogok. Mert ez valahol ez is egyfajta elismerése lenne a munkánknak – fogalmazott a szakvezető.

Tóth emellett még hozzátette, csapata fegyvere talán a szűkebb keretből adódó összeszokottság lehet a zöld-fehérek ellen. A feljutással kapcsolatban a bőcsiek vezetőedzője úgy fogalmazott, mindenképpen a bajnoki cím a céljuk, de inkább csak a következő szezonban.

 

(Forrás: pepsifoci.hu, Fotó: Balázs Flórián)

 


előző hír archivum 2009 következő



Kapcsolódó cikkek:
Következő mérkőzés
Bőcs KSC
szünet

Tabella
hely csapat M pont
1. Hidasnémeti 30 77
2. BTE Felsőzsolca 30 73
3. Gesztely 30 68
4. Bőcs KSC 30 67
5. Cigánd SE 30 58
6. Edelény-Borsodszer 30 55
7. Encs VSC 30 48
8. Bánhorváti 30 47
9. MVSC 30 45
10. Aszaló SE 30 41
11. Emőd 30 30
12. Mezőkeresztes 30 30
13. Nyékládháza 30 23
14. Abaújszántó 30 19
15. Mád 30 10
16. Sárospatak 30 9
Góllövőlista
Szabó Zsolt12
Orosz Tamás12
Titkó Gergő11
Lakatos László8
Irhás Ignác7
Tóth Tamás4
Kerekes Máté3
Pataki Gergő1
El-Sherif Omar1
Nyírcsák Gábor1